„Mindig a jók mennek el”

 „ Olyan jó ember volt… Csak a családjának élt… Soha senkiről nem mondott egy rossz szót sem…Becsületesen dolgozott…Halk szavú ember volt…Soha senkivel nem volt rosszban… Aztán milyen fiatalon, ilyen hirtelen meghalt. Így elvitte a rák pár hónapon belül.”

Ismerős a helyzet, ugye? Mindenki ismer ilyen jóembert.

Bizony ő nem mondja meg a véleményét, nem szól vissza, ha szidják, nem kéri ki, ha megalázzák. Nincs véleménye, de ha van is, ki nem nyilvánítja senkinek. Minden konfliktust kerül, inkább elhallgatja, hogy megalázzák, mint hogy megvédje a saját érdekeit.

Ez a sok sérelem nem múlik el nyomtalanul. Miután csendesen őrlődik magában, nem beszél semmi sérelméről, nem panaszkodik, nem keveredik konfliktusba, egyetlen sérelmétől sem szabadul meg.

Teste görcsös lesz, csomók keletkeznek benne, csak emészti magát belülről. Ugyanúgy, ahogy a betegsége emészti fel egészséges sejtjeit.

Attól gyógyul egy rák, hogy odamegyünk az illetőhöz, megmondjuk a véleményünket, és nem gondolkozunk azon, hogy jár-e neki, vagy nem jár.

Hiszen nekünk nem jár!

Az viszont igen, hogy bármikor bárkinek megmondjuk azt, amit érzünk, ha megbánt, ha megaláz.

Ne abban legyünk jók, hogy hülyét csinálnak belőlünk!

Abban legyünk jók, hogy megvédjük magunkat, önbecsülésünket.